Megszökik az idő
estétől reggelig,
ami meg itt marad,
hajamba költözik.
Szarkalábat ültet
s gondozza napra nap,
holnapom húsából
minden perc kiharap.
Mögöttem épp elég,
előttem: rejtelem,
úgy érzem, örökké
magamat kergetem.
Odabent ifjú lány,
idekint meg asszony,
tükörben sem látom
abszurd janus-arcom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése