Bennem örökké, rombolhatatlanul ott vagy.
Akkor is, ha szívem épp a bordáimra fagy,
s lélekmentő energiatakarékosság
okán máglya helyett nem lobog, csak gyönge láng,
ha néma vacsoránk csak gyertyafényes emlék,
mert a mindennapok már rég ízekre szedték,
s ha pengehideg és velőtrázó a csendem –
kiabálj olyankor, ordíts ki magamból engem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése