Vannak éjek, mikor a láng is tüzesebb,
zakatol az ér, az öl lüktet, mint a seb,
úgy koldul a test, hogy szinte fájni vágy,
s csak szítja a lázat a hűvös, széles ágy.
Lobog a tűz, szikrát fog tőle a paplan,
az asszonyvágy dübörgő-forrongó katlan,
sír a kéj, míg örömét égre kiáltja -
majd hűl a vér, s újra magányába rántja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése