Tünékeny perc

Láttam már a napot kelni,
koldusasszonyt térdepelni,
láttam tengert, várromokat,
pirostetős házsorokat.

Láttam csillagokat hullni,
könnyet arcról lecsordulni,
lLáttam folyót, városokat,
fagyott embert a híd alatt.

Láttam a Hold túloldalát,
újszülöttnek első haját,
láttam anyát bánatában,
aranysármányt kalitkában.

Láttam lelket levetkőzni,
szeretőket összeveszni,
láttam földi mennyországot,
háborúban szörnyű poklot.

Láttam férfiembert sírni,
politikust jégre menni,
láttam hajót vad vizeken,
szivárványt a fellegeken.

Élhetek még ugyanennyit,
mégsem láttam szinte semmit.
Felvillanó, röpke képek,
  tünékeny perc – ez az élet.