A legrövidebb

Úgy szakad a hó, mintha nem lenne holnap,
még megvillantja fogát a búcsúzó tél,
torz mosolyába a Nap is belesápadt,
sugaras, szép szíve konok felhőbe ér.
 
Felénk tart a nyitnikék hangú március,
kint és idebent is készül a kikelet.
Fehér a kert, küszködik még a február -
pedig mindig ő húzza a rövidebbet.

Bújócska

 
Hiányzol. Ezt nem tudom
egyszerűbben mondani.
Mint mikor útnak indulsz,
de megállít valami.
 
Tűnődöm, mit felejtettem,
kulcs, mobil a zsebemben,
csak toporgok mégis a
kint és bent közt rekedten.
.
Aztán egyik lábamat
teszem a másik elé,
telik a nap, s felhő nő
a hiányérzet fölé,
 
s betakarja szívemet
a puha, sötét árnyék.
De csupán bújócska ez,
buta, kicsinyes játék,
 
mit maradék létemben
a nélküledben játszom,
hogy, mi darabokra hullt,
mégis egésznek látsszon.

Téli menyegző

 
Csipke kertben csipke fák,
viruló menyasszonykák,
pártában van utca, tér,
lakodalmat ül a tél.
 
Hajnalig tartott a tánc,
szűz hópaplan, semmi ránc,
alszik a táj, hó és csönd,
földre szállt az odafönt.