Átjáró az őszből

Hiszem, van az őszben egy pillanat,
amikor a szédelgő falevél
szépséges, ősi röpte megszakad,
s csak úgy váratlanul elül a szél,

fészkükre némulnak a madarak,
aranyszín fény csorog a vén fákról,
várakozás feszül az ég alatt -
s az Isten csöndesen visszaszámol.

És akkor elindulnak a lelkek.
E ritka varázspercében az ősznek
egy fénypászmában most útra kelnek,
békésen, mint szelíd léptű őzek.

Aztán a világ megrázza magát,
ájult falevél hullik a földre.
Felsejlett az őszben az odaát,
s néhány lélek útját kijelölte.