Nem őrzök sebeket

 

Én nem dédelgetem sérelmeimet,
a kicsinyes viták futhatnak szabadon.
Nem ringatom őket, mint a gyermeket,
és nem rágódom félreértett szavakon.
 
Mert egy apróság is felnőhet bennem,
megölhet bent mindent, mi múltamból szép,
és akár a rák, megeszi a lelkem -
így hát elengedem a hiúság kezét,
 
s nem viszem magammal, hagyom, hadd menjen,
nem cipelek haragos, fölényes gőgöt,
nem dajkálok mérgeket a szívemen.
Sebeket nem, csupán kötéseket őrzök.

Rekviem

Megkerülte a Föld a Napot,
felfalták egymást a hónapok,
őszre tél lett, s most megint nyár van,
s a világ nem áll talpig gyászban.
 
Csak úgy folyt tovább a létezés,
nélküled is ébredt a Nap és
az alkony se maradt el soha...
Hogy voltál, csak bennem van nyoma.
 
Csak ábránd, hogy számontartanak,
lehetsz jó vagy akár rongy alak,
hogy lesz-e, ki emlékezik rád,
rejtély. S tudd, hogy nem a te hibád.
 
Mert a világnak tényleg mindegy,
hány lélek érkezik, s mennyi megy.
Súlytalanok vagyunk, hópihék.
Nem tart értünk senki gyászmisét.
 
Egy nap majd tanúja sem marad,
hogy voltunk e kicsiny ég alatt,
ezért örök rekviemképpen
emlékedet rímekre tépem.