Őszül a táj, s testem is beleőszül a tájba,
színes a rabruhám, de lelkem ködszürke zárka,
nem hatol be semmi sem, ami nem rólad mesél,
úgy hiszem, testemben most éppen másvalaki él.
Őszül a táj, s a szív is belelassul az őszbe,
napsütötte nyáremlékek zuhannak a földre.
Köröttem rőt avar, mélyülő iszap a bánat,
számban hordom a nevedet, s visszakiabállak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése