Percre perc és órára óra,
beájul a nyár a kórházfolyosóra,
bennem mégis tanyát ver a tél,
Szemhéjad brokátját rám csukod,
lelkedben olvasnék, de így nem tudok,
csak hánykolódom a sötétben,
s táncolunk egy kifeszített kötélen.
Add a kezed, zuhanok veled,
ugorjunk le együtt, csak adj egy jelet!
Percre perc és órára óra...
Ha nem akarod, én nem hozom szóba.
Csak súgom, hogy halld is, de mégse,
vagy minden harangot verjenek félre,
mert beleroppan már az elme,
hogy nincs fölötted az égnek kegyelme.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése