A
ravaszt hiába húzta meg,
csütörtököt
mondott a nyár:
a
június ma csőre töltött,
rozsda
verte, ócska mordály.
És
apám emléke megsoroz,
és
rám ül a felhőterhes ég,
hisz’
minden szó csak ósdi közhely,
mit
hitvány versbe írhatnék.
Itt
vagyok, fegyvertelen magam,
megadásom
csöndes bánat.
Lehet
az, hogy a szív a gyászba
egyszerűen
belefárad?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése