Nagy
fagyokat ígérnek a vének,
hófelhőket,
mik majd földig érnek.
Így
hát a sok napot, hetet, évet
építsd
meg hátamhoz kemencének.
Aztán
ülj mellém, hisz megszoktalak,
mint
vénülő fák az árnyékukat,
s én,
hogy meg ne fázzak, takarónak
sejtenként a verseimbe varrlak.
Beléd
burkolózom, mint a csendbe,
mintha
minden kívülünkön lenne,
s
ha bennem a holnap megreszketne,
légy
nekem a békés, téli este.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése