Szomorú szívószál vagyok
egy víg koktélospohárban,
bánatom dús szőnyegében
egyre elbotlik a lábam.
Vagyok jéggel vert gabona
magjába dermedt reménnyel,
álmatlan éj, híg vacsora,
erdő, ami lábon ég el.
Kedvem epe mézbe mártva,
a testem csak tok, dísztelen.
Silány, olcsó metafora,
mi bukdácsol a rímeken.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése