Ez a hőség most más, mint tavaly, vagy eddig
bármikor. Leigáz, a bensődbe tipor,
és nehéz, mint üvegbe sűrült' méz, vagy fa
kérgén az olajsárga gyanta. A meleg
magát a tátogó pórusokba varrja,
s szövetét nem szakítja fel az éjszakák
vézna hűvöse. A virrasztók álmát a
Hold tegnap is verejtékes lepedőkbe
gyűrte, mikor belépett a száz és ezer
szélesre tárt ablakon. S most, hogy közeleg
az alkony, s csak távoli alig-fellegek
szélét festi kékre, tudom, még nincs vége:
újabb fülledt éj szakad az ébren álmodókra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése