Lassú, fülledt és ólmos ez a nyár,
tátott szájú katlanként hortyog a város.
Ahogy szokott, a hétfő bedarál,
unott a reggel, a délután szabályos.
Léptem alatt felszisszen a járda,
s önmaga árnyékát kergeti egy fűz.
A Nap újabb áldozatra várva
kaján nevetéssel a gomblyukába tűz.
Viselős felhőkön ring a távol,
az alkony ma esőt és enyhülést ígér.
Szelet hoz az est, s a horizontról
álmatagon csorog a kékeslila vér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése