Hiába ébreszt a decemberi hajnal,
paplanként ölelem az áldó sötétet.
Míg odakint az utcai lámpák fénye
hideg-sárgán a dermedt aszfaltba égett,
én melengető, színes álmok közt jártam.
Sosem látott vidékekre vitt a lábam,
hol rám köszöntek ismeretlen emberek.
Tán elhagyott volt-életem mozaikjait
hintette elém a végtelen képzelet,
talpam alá simítva lépteim porát.
De lehet, jövőm üzent az álmokon át,
hogy higgyem, van még előttem százezer út.
Ahogy apránként derül a hajnali ég,
a gondolat a valóság karjába fut,
s átkarolja testem a gyöngéd ébredés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése