[... magamat sem lelem...]

Csak kicsit szeress!

Csak úgy, hogy érezzem,

nem hiába lélegzem,

nem hiába kel fel a nap

(látod, a tavasz is elmarad).

Lássam szemedben a régi lángot

(hogy lobogott!), s benne

magam, s azt az örök álmot,

hogy majd mi megmutatjuk,

meg a világnak, együtt leszünk

míg hajnalok az égre hágnak,

míg lüktet bennünk ez a

konok élet, míg csak fájni

tud itt bent a lélek.

  Csak kicsit szeress,

hisz látod, félek: egyszer

az átkos mindennapok

majd elrabolnak tőlem,

eltűnsz, és majd magamat

sem lelem ebben a

zűrzavaros, szerelmetlen

világban.

  Csak kicsit szeress,

csak annyira, hogy kettőnket

egyszívünkben lássam.