Ázott, pünkösdi vers

Idén a május csupa szomorú eső,
bánatos a kert, mint egy öreg temető,
a pünkösdi őszben rozsdálló orgonák
elnehezült fejük lábamhoz bókolják.

A tócsák tükrében tetszelgő fellegek
napsugarak helyett könnyeket legelnek,
s míg összes keservét földre sírja az ég,
nehéz benne hinni, hogy lesz még csodakék.

Meglassult a tavasz pezsgő szívverése,
hatvanat se ver a hátán heverészve.
Míg nézem bánatát az ablakomon át,
kiáztatja versemnek utolsó sorát.

Kedd

 A kedd csupán egy
mosolygó gyilkos. Hétfő
inkognitóban.

Csak egy dal

Neked írtam ezt a verset,
te írjál belőle dalt,
egy dallamot, ami kellhet,
hogyha felednéd a bajt.
 
És játszd el majd egy nyári nap,
mikor ránk ront egy vihar,
s nincs menedék az ég alatt,
csak a szavak, s ez a dal.
 
Hisz jól tudod, hogy a dallam balzsam,
volt már darabokban a te szíved is,
és úgy is volt, hogy majd’ belehaltam,
de volt egy dal, ami nem volt hamis.
 
És volt már úgy, hogy zokogni kellett,
mert nem tudtad, a holnapban mi vár,
egyedül voltál valaki mellett,
és nem segített, csak egy szál gitár.
 
Hát, játszd majd el egy téli nap,
mikor elkap egy szívzivatar,
s nincs menedék az ég alatt,
csak a szavak, s ez a dal.

Befordult vers

A máskor harsány, eleven április
most halvány, akár körmömön a félhold,
a félárbocra eresztett tavaszban
kedvemnek ácsolt ravatal az égbolt.
 
Csüggedten bókoló, félnyílt orgonám
átfázott rügyeit magára húzza még,
nekem elbújni se kell, hogy érezzem,
tükörbe nézve is épphogy látszanék.

Félreértések elkerülése végett

Nem elég a fél-
információ, hogy fél-
szavadból értsek.

Ágyjelenet

Miközben egy lepedőakrobata
rutinjával cseréltem le alatta
az ágyneműt, komoly zavarba ejtett,
ahogy kezemet magához ragadta,
 
s mint holmi romantikus lányregényben,
hosszan csókolta, furcsa szenvedéllyel.
Reménytelenségben a hála fénylik,
mint a Nap és sötét, akár az éjjel.

Hajónapló 2021.

Szokatlan időket élünk, mintha
filmet néznénk s magunkat a vásznon.
Lassan másfél éve ébren vagyunk,
létünk mégis szürreális álom,
 
hol az ismert világot bárkaként
hányja a sors hullámtól hullámig,
s látni véljük a messzi partot, hol
egy gólem hegyormokkal kacsázik.
 
De lassan talán csitul a sodrás,
és fellélegzik ez a vén hajó,
s e furcsa éber kóma után már
csupán szépet álmodni volna jó.