Őszre készültem, s a tél fogadott,
mikor ajtómon hanyagul kiléptem,
s magamra kapva a ködkabátot,
elbújtam a szürkeség vizében.
Rám szitálta kedvét a november,
eltűntem, míg a sarokig értem.
Nem látott senki, úgy indultam el,
akár az ősz, olyan észrevétlen.
Mondják, éjjel sarki fény derengett,
tán ez okozta álmatlan álmom,
most léptem se veri fel a csendet,
míg ködbe ájult utamat járom.
Csak bolyongok, mint késői levél,
álmosan hullok bele a télbe,
de közben hallom, ahogy földet ér
végre bennem egy vers csörömpölve.
