Kamratöltögető

Szüretelek még a nyárból,
mézaranyát lassan lepréselem,
szedem a zöldet a fákról,
hogy jövő tavaszig elég legyen.
 
A szürke, téli hetekre
apró bárányfelhőket dunsztolok,
kamrapolcomon csatosüvegben
késő májusi szellő sustorog.
 
Frissét a nyári esőknek
kompótlének gyűjtöm be cseppenként,
sorakoznak a befőttek,
s alájuk pipacsmezőt tépek szét.
 
Napugarakból szörp készül,
a nyári alkonyt dzsemmé sűrítem…
Telik a kamra, míg végül
rám kopog az ősz barnán, szelíden.

Szívem az asztalon

Megnőtt köröttem a ház,
a bútorok közt elveszek,
visszhangot ver a fohász,
a falak félelmes hegyek.
 
Morajló ég a plafon,
táguló tér a nappali,
szívem kint az asztalon,
mert bentről alig hallani,
 
hogy könyörög utánad,
csak mondja, mondja hiába,
sír utánad a házad,
és be vagyok ide zárva.
 
Nem találom a kulcsot,
s a kilincset se érem fel,
egy éve csak tanulok
elbírni az emlékeddel.